Kaposvölgye Vállalkozók SC Nagyberki
Menü
 
Tabella

Tabella
1 Gyirmót 35
2 Siófok 28
3 Pécs 25
4 Kozármisleny 24
5 Ajka 23
6 Tatabánya 22
7 Győri ETO II 17
8 Szigetszentmiklós 16
9 Videoton II 15
10 Kaposvölgye 13
11 Budaörs 12
12 Budapest Honvéd II 12
13 Barcs 11
14 Hévíz 11
15 ZTE II 10

 
Történet

Nagyberki labdarúgás története


Nagyberki labdarúgásának az első hivatalos dokumentuma egy 1936-ban készült labdarúgó csapat fotója. Ettől számítják a klub

 

alakulását, holott már 1925 körül megalakult a Nagyberki Levente Egyesület, amely természetesen játszott futballmérkőzéseket,

 

főleg a környező községekkel, így Batéval, Mosdóssal, Taszárral, vagy Fonóval. A községben a labdarúgópálya a mai pálya

 

helyén, az úgy nevezett „vásártéren” volt már a század elején is. 1948 után Nagyberki is bekapcsolódott a már szervezetten

 

működő Kaposvári Labdarúgó Alszövetség által szervezett bajnokságba. Hosszú évekig csak a járási, majd a megyei II.osztályba

 

szerepelt a zöld-fehér klub. Az egyesületet főleg a Községi Tanács, majd a termelőszövetkezet patronálta. Ezért is volt az egyesület

 

neve Nagyberki SK, Nagyberki DISZ, Nagyberki-Attala SK, Nagyberki TSZSK, Nagyberki Körzeti SK, Nagyberki Körzeti

 

Vállalkozók SE, majd napjainkban már a Nagyberki Kaposvölgye Vállalkozók SC. Az áttörést a klub életében az 1992-es év hozta,

 

amikor is Kurják Ferenc kaposvári vállalkozó (aki korábban ebben az egyesületben futballozott) támogatóként megmozgatta az

 

állóvizet a sport terén a községben. A Kaposvári Körzeti bajnokság 14.helyéről évente osztályt ugorva egészen az NB II-ig vitte a

 

csapatot, köszönhetően olyan kiváló edzőknek, mint Vajda József, Németh Tibor, Petrók Viktor, Bőzsöny János, Hanusz János és

 

Horváth Lajos. Az egykori vásártéri falusi pályából csodálatos sportlétesítményt varázsolt, remek pályával, új öltözőkkel,

 

étteremmel, tekepályával.

 

Csapatunk 2001-től szerepel folyamatosan az NB II-ben, amely először Magyarország harmadik vonala, napjainkban pedig már

 

második vonala labdarúgásunknak. Míg korábban csak a községből és a környező falvakból tevődött össze a csapat létszáma,

 

addig napjainkban már megfordult a klubnál brazil, japán, szerb, szlovén, horvát, kanadai és ghánai játékos is.

 

A bajnokság mellett a Magyar Kupában sikereket ért, illetve ér el az egyesület. 1997 hozta az első sikert a kupa. Ekkor jutott ki a

 

csapat először az országos főtáblára, igaz a Győri ETO és a Nagykanizsai Olajbányász még legyőzte Németh Tibor akkori megyei

 

I. osztályú csapatát, de a Pintér Attila vezette Sárvár FC már vesztesen távozott Nagyberkiből.

 

Kiugró sikerre már az ország is odafigyelt, ugyanis 2003.augusztus 15-én Nagyberkiben Hanusz János edzette gárda legyőzte a

 

Magyar Kupa védőjét, az Újpest FC-t 2-1-re, és bekerült az országos 32 közé, ahol a Karcag állította meg.

 

2004-ben is NB I-es csapatot fogadhatott Nagyberki a 64 között, de ezúttal a Lombard FC Pápa alaposan megizzadva, csak

 

büntetőkkel jutott tovább. 2005-ben szintén a 64 között szerepelt a Kaposvölgye, de Szentlőrincen 1-0-ra kikapott.

 

2006.szeptember 20-án Kaposváron Magyarország legnépszerűbb csapata, a Ferencváros izzadt meg Horváth Lajos tanítványai

 

előtt, nagy csatában 2-1-re kapott ki csapatunk.

 

 

                                   

                                                                                                          Bóna Károly

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Névnap
 
Látogatottság
Indulás: 2007-01-30
 
Linkek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.